• Veress Anita

Mozgás hatalma terhesség alatt



Már nem egyszer adtam hangot azon fontosságnak, hogy a mozgásnak milyen nagy szerepe van egy kismama, illetve terhesség számára. Ebben a posztban nézzük közelebbről a dolgot. Mozgásfajtákat ajánlottam egy az egészséges életvitelről szóló posztomban. Remélem tetszett, és olvastátok :-). Hatásáról is szeretnék pár szót szólni.

Ezek közé tartozik a neurovegetatív rendszerre, a hasfalra, a medencealji izmokra, a testtartásra, az emésztésre, a közérzetre, a tüdőkapacitásra, a visszerekre kifejtett hatása. A felsorolás bizony hosszú, s remélem ez még inkább erősíti a mozgásiránti érdeklődést azoknál a kismamáknál, akik még nem kezdtek el, vagy már végeznek bizonyos mozgást. :)


Neurovegetatív rendszer


A terhesség kezdeti fázisában, az első hónapokban sok esetben jelentkeznek testi, és lelki nehézségek, mint pl. étvágytalanság, émelygés (ilyenkor erőn felül ne teljesítsen a kismama), fáradékonyság, hangulatingadozás, sírósság. Ezek szerintem sokak számára ismerősek, és azt is tudjuk, hogy a hormonváltozásoknak tudhatók be. A felsorolt változások az alapján mérsékelhetők, hogy az agy bizonyos területén emelkedett koncetráció hatására az agykéreg az agy más területeinek relaxációját eredményezi. Ebből kifolyólag, ha a kismama követve a leírást, utasítást, gyakorlat közben annak elvégézésére összpontosít, eredményképp elvonja figyelmét az adott nehézségről. A gyakorlatok végzése eltereli a figyelmet a szorongásszerű önelemzéstől, a relaxáció segítségével képes a kismama ellazulni, valamint ténylegesen pihenni. Ezen felül a rendszeres mozgás a terhességgel, vagy más helyzettekel kapcsolatos félelmeinket, aggályainkat is enyhíti, így idővel kevésbé fordulnak elő emocionálisan labilis hangulatok, melyek fokozott izomtónussal és feszültséggel járnak.


Mellizomzat


A terhesség alatt a mellek megnagyobbodnak, ezzel is készülnek jővőbeni feladatukra. Ezzel a mellek tartása meggyengül, és a mellek megnyúlnak, s ez szülés után a szoptatások során kissé fokozódik. Ebből a szempontból is érdemes már kismamaként erre is gondolni, és edzeni a mellizomzatot.


A helytelen testtartás


A magzat, s ezzel együtt a méh növekedésével a test súlypontja előre helyeződik, melyet a kismama teste a gerinc hosszirányú kihajlásával kompenzál. Ebből adódóan jelentkeznek hátfájdalmak. Hogy ezt megelőzzük, vagy enyhítsük, javítani kell a testtartáson, hogy a nagy pocak ne húzzon előre. A gyakorlatok elvégézése során nagy hangsúly helyeződik a helyes testarttásra, s annak megtartására, így rögződik, hogyan is jobb azt a hétköznapokban. A helyes testtartás annyit tesz, hogy izmainkat jó kondiban tartjuk, hogy az izmaink és izületeink harmóniában vannak, hogy befolyásolhatja a baba elhelyezkedését a méhben. Tehát: lábak csípőszélességben, a lábújjak előre néznek, s nem oldalra, a térdek ellazulva, ne nyújtsa ki teljesen egyenesre, a medence kissé magunk alá csusztatva, előre döntve, a karok kissé hátra és le húzva, vállak nem megfeszítve, a nyak egyenes tartva a gerinc folytatásaként, állat felfele tartva.




Visszerek


A növekedő méh és az ebből adodó nyomástól a végtagokból irányuló vénákra a vér stagnálására, azaz lappangására kerül sor az erekben. Ez miatt megnövekszek a véroszlop nyomása a érfalra, így alakulnak ki a visszerek. Hogy ezt elkerüljük, és így rugalmasabbá tegyük az érfalat, az ajánlott alkalmas mozgáson kívül, hosszú üléskor feltett lábbakkal üljön a kismama, sőt jobb, ha közben kisebb szüneteket tart, és megtornáztatja végtagjait.


A mellkas rugalmassága


A növekedő méh a magzattal együtt a rekeszizmot felfele irányba nyomja, így okozva a mellkas összenyomását, a szív ferde elmozdulását, valamint légszomj jelentkezését. A tüdő kapacitása is csökken. Ezt a helyzetet légző gyakorlatok javíthatják.


Székrekedés


Nem kismamaként is fontos, hát még kismamaként. A lassuló perisztaltika, azaz a bélmozgás, ezzel együtt a lassuló emésztés, a hasizomok gyengülése, mind a növekedő méh és magzat számlájára irandó. Ekkor az emésztőrendszer kissé hátra és felfele irányba nyomódik, s ezzel együtt ráadásként a hormonok közjátéka miatt is belassulnak az emésztési folyamatok. Tehát a mozgást, valamint a rostokban gazdak táplálkozást nem hiába hangoztatják.



A WHO, az Egészségügyi Világszervezet a fiziológiás lefolyású terhes nőknek heti 3 alkalommal ajánl tornát. Egy gyakorlatsor 40-45 percig tartson. A mozgás kismamáknak testi erőnlétet ad, segít a helyes testtartásban, ezen kívül erősíti az önbizalmat, s bizalmat a testében, mivel megismeri saját határait, adottságait. S nem utolsó sorban erősíti a kismama és a még meg nem született baba közti kapcsolatot.


Kismamák mozgásra fel!:-)


képek forrása: google.sk



Legújabb cikkek
1/20
Arhívum
Kövess
  • Facebook Basic Square