• Veress Anita

Szülésélmény interjú #3



Kicsit sokára, de folytatódik az interjúsorozat. Mégpedig nem is akármilyen anyukával és történettel. Megerősítést adhat más kismamának, hogy igenis megéri kiállni azért, amit akar. Különös öröm számomra olvasni ezt a szülésélményt, mert egy ideig jelen lehetettem a kismama életében. S ezért nagyon hálás vagyok.


1. Milyennek képzelted el a terhességedet?

Sajnos volt már egy vetélésem és ezért aggódva vágtunk bele a baba tervezésbe, tudtam hogy, ha össze jön a baba akkor a munkám is ott kell hagynom, mert káros környezetben volt. Így eléggé félelmekkel tele gondoltam bele milyen lesz, ha terhes leszek. Másrészt, férjemmel már nagyon vártuk, hogy egy család legyünk és nem szerettük volna már tovább halogatni. Még ami aggasztott, hogy pár éve gerincsérvet diagnosztizaltak nálam, az akkori neurológusom azt mondta, hogy valószínűleg a terhességem utolsó hónapjai fekvősek lesznek és császármetszéssel fogok szülni. Szóval tartottam a sok változástol, de próbáltam megtartani pozitív hozzáállásom.

2. Igazából milyen volt számodra a várandóság, hogy élted meg?

Végül igazán jól össze jött minden. Vetélés után eltelt 2 év, közben szépen éldegeltunk, aztán házasságkötés után a nászúton össze is hoztuk a babát, vagy már lehet vittük is magunkkal, de megnyugtató volt számomra hogy elsőre sikerült, így majd talán nem lesz gond, és így is volt, bár én izgultam minden kivizsgalasnal, de mindig minden eredmény rendben volt. Elején nehéz volt, hogy egyik napról a másikra kiszakadtam a mindennapokból és ki lettem írva munkából. De most úgy gondolom életem legszebb időszaka volt a terhesség. Volt időm pihenni, készülni, kicsit lelassítani a nagy változások előtt, tudtam a pocaklakóra figyelni és úgy igazán megélni a várandóságot. Elkezdtem tornázni még a terhesség előtt, hogy erősítsem a hátam és teljesen tünetmentes lette a gerincsérvem. Persze voltak kellemetlenségek, mint a gyomorégés, de ez hozzáállás kérdése volt és tudtam, megéri. Még nagy pocakkal már nagyon vártam, hogy újra alhassak hason, de most a picivel, amikor éjjel szoptatás közben azt sem tudom melyikünk alszik el előbb és össze-vissza egymásnak nyomódva ébredünk, már nincsenek ilyen igenyeim:D, de megéri. Összesegeben nagyon szerettem kismama lenni, az hogy bennem fejlődött egy élet, ez egy csoda, sokat beszéltem a kisfiamnak már mikor a pocakban is volt. Csodás idoszak volt. És szerencsére menet közben váltottam neurológust, aki zöld utat adott a természetes szülesnek.

3. Ma már nem ritka, hogy valaki kismamaként NE készülne a szülésre. Te a várakozás időszakában készültél valamilyen módon?

Tudtam hogy nem lehet 100%ra felkészülni, mivel rengeteg módon alakulhat a szülés lefolyása, de megnyugtatott, hogy készültem. Elsősorban egy szülésznővel voltak rendszeres találkozásáim, sokszor az új információk hallatán emésztgettem a dolgokat, mi is történik a női testtel szüléskor, de rengeteget segített, ezek nélkül az órák nélkül és hogy tudatosan elgondolkodtam volna, nem hiszem hogy most egy pozitív szülésélményem lenne. Egy dolog volt, hogy átvettük a teóriát, de rengeteget segítettek a legzéstechnikák gyakorlása és az Kegel-gyakorlatok a medencealji izmok erősítésére. Aztán olvastam egy nagyon jó könyvet Marie F.Mongantol (Szülés amit én irányítok). Végül, mivel a karanténos időszak rávitt, hogy több időt töltsek az interne előtt, rábukkantam online előadásokra a Mamaclass oldalán és részt vettem néhányon. Persze tornáztam végig, csoportos órákra jártam hetente a karanténos időszakig, aztán folytattam otthon is. Még gátmasszázst is végeztem 36.-ik héttől + málna level teat is iszogattam.

4. Mikorra körvonalazódtak számodra a szüléseddel kapcsolatos elképzelések? Hol szereztél információkat?

A terhességem elsö 30 hetében abban a tudatban voltam, hogy a gerincem végett császármetszéssel fog megszületni a kisfiam. De a tornának köszönhetően és, hogy nem hanyagoltam el a felkészülest, kaptam választást az orvostól, aki nem javasolta a császarmetszést minden áron. Csak az a szomorú, ha akkor a régi neurológusomra hallgatok, minden másképp alakul és sajnos ez az orvos továbbra is nyugodtan praktizál. De a szülésznővel eltöltött órák révén tudtam, hogy a természetes szüles a legjobb választás. Tudtam hogy minnél kevesebb beavatkozást szeretnék a szülés alatt így átbeszéltem mindent a saját orvosommal és úgy döntöttem, nála Komáromban fogok szülni. Megnyugtatott, hogy egyik orvos sincs a kismama ellen és nem akarnak rosszat, de így, hogy tudtam nála fogok szülni nyugodtabb voltam.

5. Volt szülési terved? Ajánlod más kismamáknak is, hogy írjanak?

Igen készítettem a saját nyugalmam végett, hogy, ha bárhogy is alakul, ezel nem kell foglalkoznom csak a korházban dolgozók kezébe nyomom. Persze átbeszéltem az orvosommal is a tartalmát. Szerintem, ha a kis mamák ragaszgodnak valamihez a szülésükkel kapcsolatban, az természetes, ha ezeket közlik is valamilyen formában. Bár itt kitérnék arra a pontra, hogy nem szerettem volna, ha a fiam tápot kap a korházban és szerettem volna, ha mindjárt hozzám kerül szobára. Komáromban szültem, ahol a szülészeti osztály szoptatás barátinak van titulálva, de biztosra akartam menni, így bele írtam ezt a pontot is és kértem, hogy majd segitsék a szoptatást, mert mindenképp szoptatni szeretnék. Volt egy-két növerke, aki tett megjegyzést a szülési tervemre, hogy ha elkészítettem akkor biztosan jol informált vagyok és mindent tudok. És pont az ellenkezője történt: kevesebb segítséget kaptam tölük. De ez növérke függö volt. Szerencsére nagyon jó fej anyukákkal voltam szobán, így megkaptam tölük a segítséget. Szóval jó a szülési terv de azért akkor ott lehet a kis mama majd másképp gondolja

6. Mi volt számodra a legfontosabb? Milyen szülést szerettél volna?

Egy mondatot mantráztam magamnak a terhességem alatt: „Természetes, biztonságos és gyors szülésem lesz.” Ezt szerettem volna. A jósló fájásokra úgy gondoltam, hogy a méhem gyakorol/készül a szülésre és, ha majd beindul a szülés ez mind arra szolgál, hogy a babuci szépen meginduljon a szülőcsatorna felé. Inkább segítségképp gondoltam a fájásokra, vagyis a méhösszehúzódásokra, mint sem fájdalomra.

7. És a valóságban, hogy alakult? Beszélnél kérlek az Olvasóknak szüléseddel kapcsolatos élményeidről, érzéseidről?

Egy szerda reggel voltam a szokásos ellenőrzésen az orvosomnál, aki azt mondta még nem úgy néz ki, hogy megszülök, de ez változhat egyik napról a másikra. Kicsit elkeseredtem, mert ezelött 4 nappal már elfolyt a nyákdugó egy része és teljesen azt éreztem, nagyon közeleg az idöpont. A 39.-ik hétben voltam. A kisfiam úgy gondolta, hogy neki ne mondják meg, mikor nem fog megszületni és így meg az nap este 11-kor fájásokra ébredtem. Eddig is voltak „jósló” fájásaim, így elmentem zuhizni, de elég intenzív fájások voltak, amilyenek eddig nem. Egy direkt erre letöltött telefonos aplikácio segitsegevel mértem a fájásokat. Tudtam kórházba csak akkor kell mennem , ha 5-10 percesek lesznek a fájások, ha nagyon véréznék vagy, ha elfolyika magzatvíz. Egy kis vérzés volt és hát a fájások is jöttek egyből 5-10 percenként, amit nem is értettem. Hisz arról volt szó, nem megy a vajúdás olyan gyorsan. Bár elöször 20-30 másodpercesek voltak, kicsit rendszertelenebbek. Aztán éjjel 2kor úgy döntöttem felébresztem a férjem, hogy mennjünk a koóházba, a a fájások már 50 másodpercesek voltak. Közben a telefonos aplikáció már harmadszor írta, hogy irány a kórház vagy hívjak mentöt, de nem vettem igazán komolyan, hiszen még csak 3 órája kezdődtek a fájások. Ez idö alatt voltam WC-n többször, azaz megindult a természetes tisztulás. Gondoltam eszek egy kis húslevest, legyen erőm, ki tudja meddig fog tartani és csak 1 órát aludtam. Mre a levest megmelegítettem, rohantam a WC-be és hánytam egyszer egy rendeset. A testem jelzett, hogy inkább ne egyek :D Így a leves ott maradt és mi mentünk a kórházba. Kb.hajnali 3kor értünk be és pontban hajnali 4kor kibújt a kisfiam Dani. Úgy látszik jól ment a mantrázás, mert gyors lefolyású szülésem volt és minden rendben ment. Soha nem felejtem el a szülésznőt, aki kivizsgált, amikor beértünk a kórházba. Csak annyit mondott: „Na ez nagyon jó, jó-jó”, erre én: „mondjon már valami többet”, és annyit mondott hogy 7-8 cm-re nyitva vagyok és megyünk is szülni. Lehet szólni a doktor úrnak és a férjemnek, mivel apukás szülés volt. Az orvos megjött az apukát meg beöltöztették. Olyasmire, hogy beöntés nem volt idő, de szerencsére nem is volt „baleset”. Az orvos elcsípte a magzatvizem aztán minden ment is magától. Az elsö nyomásom kicsit szétszortabbra sikerült, aztán a következö 4 fájásra már jól ment, mert a fiam ki is bújt. Akkor ott minden megszünt a fejemben és csak azt éreztem hogy nyomnom kell, alig vártam a következö fájást hogy nyomhassak. Bár természetes szülést akartam, de a magzatvíz elcsípése nem zavart, mert már nagyon kezdett olyan érzésem lenni, hogy nyomnom kell. Egy kisebb gátmetszést végzett az orvos. Ennek az összevarrása volt a legroszabb része a szülésnek. Nem tudom miert éreztem ezt annyira kellemetlennek, lehet nem jól hatott az érzéstelenito, de mivel a fiam már a mellkasomon pihent, nemszámított. Nagy vágytam volt skin to skin kontaktusra. És sikerült így eltöltenünk 1,5 órát. Aztán meg csak a férjemmel is fél órácskát kettesben. Bár elvitték volna a babát megtisztogatni és elvégezni a szokásos méréseket korábban, de mondtam, hogy nem adom. Nem örült neki a növérke, hisz csak a dolgát akarta végezni, de végül látta az elszántságunkat és ott maradhatott a fiam a mellkasomon magzatvizesen, magzatmázásan. Végül még egy paplant is kaptunk és csak bújtunk ott a szülőágyon. A kisfiam egy idő elteltével elkezdte keresni a cicit és sikerült őt ott megszoptatnom. Még ami sokat jelentett, a férjem vághatta el a köldökzsinórt.

8. Tudatosan kerestél olyan kórházat, ahol a szülés háborítatlanul zajlik? Mennyire volt nehéz a keresés, és végül hol találtad meg A kórházat?

A legközelebbi kórházat választottam hozzánk, ez a komáromi kórház volt. Mivel az orvosom fogadott volt és ö amúgy is ott dolgozik, ez volt számomra a fö indok. Bár nem hallottam roszat a kórházról, épp ellenkezőleg.

9. Hogy írnád le az ottani szülészeti osztály egészségügyi dolgozóinak gondoskodását? Ki kísért végig a szülés során?


A szülésnél részt vett dolgozók nagyon kedvesek voltak. Igazán jó érzés volt bennem mindenkivel kapcsolatban. Orvosomat ugye ismertem, de a többiek is segítökészek voltak és megnyugtató volt a hozzáállásuk. Férjem volt ott velem a szulés alatt, nagyon sokat számitott a jelenléte. Bár aztán a szigorítások végett látogatoba nem jöhetett, de a fia születésénel ott volt, nagyon büszke apuka. A gyermekágyas osztályon már kicsit változott a vélemenyem az ott dolgozokrol. Nem biztos, hogy minden növérke oda való. Néha úgy éreztem több támogatásra lenne szükségem és bíztatásra. Ott van az anyuka teljesen új érzésekkel, egy újszülött gyerekkel, sokkal több megerősítésre van szüksége, mint amenyit kap a krházban és ugyebár az az elsö pár nap sokat tesz, milyen lelki állapotban megy haza. Áttoltak reggel 6-kor a szobámra, hogy majd jön valaki aki elkísér zuhanyozni és addig egyedül ne keljek fel. Nagyon türelmetlen voltam, mert eltelt 2 óra és senki sem jött. Én meg csak a fiammal akartam lenni. Szóltam több mindenkinek, hogy már szeretnék menni zuhanyozni, pisilnem is kell és aztán hozhassák a fiamat. De ugye nem ez a hagyományos eljárás, mert hogy az anyuka pihenjen szülés után és 3 óránként hozzák a kicsit szobára megetetni. Végül egy nővérke segített és eljutottam a zuhanyba, de azért hozzá tette hogy: „na de gyorsan, mert mindjárt vizit lesz”. Nem tudom milyen hormonkavalkád van ilyenkor egy nőben, de mindent tudtam volna csinálni csak nem pihenni. Végül miután meggyőződtek róla, hogy jól vagyok, nem szédülok stb., meghozták a fiamat és aztán maradt is velem szobán egy elég gúnyosnak hangzó megjegyzés kíséretében: „hát igen, vannak ilyen hösies anyukák is”. Pár ilyen apró incidenstöl eltekintve nem voltak rossz napjaink a koóházban, barátságos anyukákkal kerültem szobára. Ez rengeteg plusszot adott. Voltak nagyon aranyos növérkék is, az orvosokkal sem volt semmi probléma. A szoptatással küzdöttünk az elején, mivel a több órás különlét következményeként nagyon megvoltak telve a melleim tejjel és a baba ugye még nemtudta jól elvenni, így „harcoltunk” minden mellrehelyezéskor. Nagyon fájtak is a melleim. Hüsitö párnát hasznaltám, az sokat segített. De mire mentünk haza mondhatni belejöttünk, bár eközben inkább kontaktáltam egy szoptatási tanácsadot, mert nem éreztem teljesnek a kórházban kapott segitséget, magyarázatot. Most már tobb mint egy hónapja igény szerint szoptatom a kicsit és meg is lett az elsö + 1 kg-ja.

10. Milyen érzésekkel emlékszel vissza A NAGY NAPOTOKRA?

Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor felsírt a kisfiam és a kezembe adták, férjem átkarolt minket. Olyan kis meleg volt a teste és szépen megnyugodott a mellkasomon. Ezek leírhatatlan érzések. Megszűnik a világ létezni, semmi más nem számított, csak hogy ott vagyunk együtt. Szerencsére készült néhány kép is, ami mindig elö hozza az emlékeket. Nagyon boldog vagyok, hogy természetes úton születhett meg a fiam. Büszke vagyok rá is és magamra is, szép közös munka volt.


kép forrása: google.sk



Legújabb cikkek
1/20
Arhívum
Kövess
  • Facebook Basic Square