• Veress Anita

Ha anémia üti fel a fejét


Vérszegénységgel sok kismama találkozik. Van akinél kis mértékben fordul elő, szinte alig érezhetően és kimutathatóan a vértesztből, másoknal ez erősebb formát ölt és tünetek is jelentkeznek, melyeket komolyan kell venni. Ahogy sok minden mást, a vérszegénységet is, annak is az enyhébb változatát a táplálkozásban bevezetett változtatásokkal kezelni lehet.


Terhesség alatt felgyorsul a vörösvérsejtek képződése, amelynek oka azok megnövekedett szükséglete a magzat és a méhlepény növekedése miatt. És mint tudjuk a vörösvérsejtek nagyon fontos elemei a vérnek. Formájukat tekintve egy kissé megnyúlt piskotához hasonlítanak. Ez azért jó, mert így nagyobb a felületük és nagyobb mértékben képesek a vérgázokat, mint pl. az oxigént felfogni és szállítani. Elasztikusak is, ezért képesek deformálódni ahhoz, hogy minél könyebben jussanak át a legvékonyabb ereken is. A vörösvérsejtek belsejét folyadék tölti ki, fontos részüket képezi a vörös vérfesték, a hemoglobin, ami az oxigént szállítja a vérben. A vérdús hemoglobin piros, ezért olyan piros, vörös színűek a vörösvérsejtek (erytrociták). A hemoglobin mulekuláit pedig vas alkotja. Tehát vas nélkül hemoglobin sem létezhet.


A kismamáknál meghatározott terhességi hétben a vérkép kiviszgálásával diagnosztizálják a vérszegénységet. A vérvizsgálatból megtudni a vörösvérsejtek számát, nagyságát, a bennük lévő hemoglobin mennyiségét és a hemoglobin összmennyiségét. Ha az eredmény azt kivánja táplálkozás mellett tabletta szedése is indolkolt, a terhesvitamin tabletta mellett. A vastabletta felszívódását segíti, ha két étkezés között C-vitamin tartalmú gyümölcslével vagy azt tartalmazó élelmiszerrel veszi be a kismama. A koffeintartalmú italok, a rostban, kalciumban gazdag élelmiszerek gátolják ezt a folyamatot.


Terhesség alatt két ok miatt alakulhat kis vérszegénység(anémia):


- olyan anyagok hiányoznak a szervezetben, melyekre szükség van a vörösvérsejtek képződéséhez és működéséhez,

- nagy vérveszteségek következtében, pl. szülésnél, méhlepényleválásnál, szüléskor kialakult sérülések esetében,



A test 500 ml mennyiségű vérveszteséget bír ki nagyobb panasz nélkül.

A vérszegénység legfőbb tünetei, szimptómái:


- fáradtság,

- sápadtság,

- szapora légzés kicsi megerőltetés után is,

-szédülés, összeomlás,

- zakatoló, gyors szívdobogás,

- étvágytalanság.


A vastartalmú ételek napi fogyaszatása ilyenkor még nagyobb szerepet kap, sőt már megelőzés gyanánt is fontos. A kismama vezesse be étrendjébe a következő élelmiszereket:


- kacsa, marhahús, rákhús, szardínia, spenót, kelfélék, répalevelek, tengeri algák, tökmag, árpa, főtt szárazbabfélék, aszalt gyümölcs, belsőségek.


A terhességi vérszegénység döntő részét a vashiányos táplálkozás okazza. Ha valakinél ezt a lehetőséget kizárták, az ok máshol keresendő. Ennek érdekében további vizsgálatokra van szükség.


Legújabb cikkek
1/20
Arhívum
Kövess
  • Facebook Basic Square