• Veress Anita

Szülésélmény - Most már tudom...


A most következő szülésélmény sem éppen tegnapi. Mindig várok egy hosszabb időt minden anyukánál, hogy meg tudja osztani az érzéseit, gondolatait, tapasztalatait szülésével kapcsolatban. Sokan azt gondolják, hogy a baba megszületik és kész, ennyi. Sokan nem tudják, hogy az élmények, érzések feldolgozása nem is olyan egyszerű, hosszas folyamat, ezért időt és másoktól megértést, meghallgatást igényel. Ennél az interjúnál most én is azt éreztem, hogy ott vagyok az anyukával és csak hallgatom őt. Mert sokuknak erre van szüksége. Hogy meghallgassák őket.



1. Hogy látod, hogyan formált Téged a várandósság?


Rögtön a terhességem elején a 6. héten elkezdtem vérezni. Pihennem kellett otthon és

kiírtak munkából. Ugyanez megismétlődött a 12. és a 16. hétben. Ekkor már 1-1 hetet

töltöttem a kórházban. Nem túl erős volt a vérzés és 1 nap után el is múlt, de mindannyian nagyon megijedtünk. Akkor még azért imádkoztam, hogy velünk maradjon a kisbabánk. Aztán jött egy jobb időszak, amikor viszonylag élhettem a normális életet, persze mindent mértékkel. Elláthattam a házimunkát, sétálhattam. A

26. héttől viszont elkezdett nyitódni a méhszáj, de itt már nem segített az otthoni fekvés. A 28. héten bent fogtak a kórházban és a 36. héten engedtek csak haza. Végül még 4 hetet voltam otthon és a 40. héten szültem egy 3630g-os babát.


Hogy hogyan formált ez az egész? Rájöttem, hogy nem olyan természetes dolog kihordani egy babát és egyáltalán nem mindegy, hogy mikor születik meg. Próbáltam minden helyzetben meglátni a jót, azt amiért az nap hálás lehetek. Nagyon lelassult akkor az életem. Volt időm sokat gondolkodni, olvasni, tervezni. Megtanultam beletörődni azokba a dolgokba, amik ellen nem tudtam tenni, viszont a babáért pedig megtenni minden tőlem telhetőt.

Ez főleg a fekvés volt, amire azóta is nosztalgiával gondolok :D. Persze voltak mély pontok, főleg mikor a 28. héten azt mondták a kórházban, hogy szülésig már haza sem mehetek. Szerencsére a végén minden jól alakult.


2. Te is fontosnak tartottad testileg-lelkileg készülni a szülésre? Milyen formában

történt ez nálad? A valós helyzetben hasznosnak érezted az elsajátított technikákat?


Úgy gondoltam, hogy elolvasok pár könyvet, informálódok interneten és fel leszek készülve. A valóság viszont az volt, hogy a 28. héten mikor közölték, hogy bármikor megszülhetek pánik kapott el, mert nagyon féltem a szüléstől. Szerencsére a kórházi szobatársam beszélt rólad, és amint megtudtam, hogy hazamehetek, fel is vettük a kapcsolatot. Egyszer találkozhattunk csak személyesen, mert utána kezdett feltörni a

vírus, de már ez után a találkozás után úgy éreztem, hogy kezdek bátrabb lenni a szüléssel kapcsolatban. Utána szerencsére még skypon is kaptam Tőled sok hasznos információt. Később rájöttem, hogy csak azért féltem, mert nagyon keveset tudtam a szülés folyamatáról.


Hatalmas önbizalmat és magabiztosságot adott, hogy mindig tudtam, hogy éppen mi történik velem és mit kell tennem, hogy könnyebben átvészeljem a fájdalmakat. Sőt, hogy a vajúdási fájásokat úgy tudjam megélni, hogy az egy természetes folyamata annak, hogy a kislányunk világra jöjjön.

3. Mitől tartottál a legjobban a nagy napon?


Hogy nem lesz elég erőm megszülni a babát, mivel nagyon sokat feküdtem és le

voltam gyengülve.


4. Voltak elképzeléseid, vágyaid azzal kapcsolatban, ahogy szülni szeretnél?

Lejegyezted ezeket valamilyen formában?


A szülési tervről, a szülés utáni 2 órás bőrkontaktusról Tőled hallottam először közvetlen szülés előtt pár héttel. Igazság szerint akkor nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy bármit is kérjek pluszba az orvosoktól, nővérektől. Bíztam bennük, hogy a legjobb kezekben leszek és tudják, hogy mit miért tesznek.


5. Így visszatekintve, olyan volt a szülésed, amilyet szerettél volna, amire jó visszaemlékezni? Hogy látod, mi történhetett volna másképp?


Még a szülés után is nagyon sokáig úgy éreztem, hogy minden a legnagyobb rendben

történt, hiszen nem volt hosszú vajúdásom, természetesen sikerült megszülnöm egy egészséges, nagy babát. Azóta viszont szerencsére sikerült több felől elég sok információhoz jutnom és tudom, hogy sokkal több dologhoz is lett volna jogom. Például nem kellett volna, hogy hagyjam, hogy burkot repesszen a szülész orvos, főleg

nem úgy, hogy nem kérdez meg, vagy legalább nem informál előtte, hogy mit készül

csinálni. A kitolási fázis talán kicsit sokáig tarthatott, nem voltak elég erős fájásaim és

szúrt a nővérke egy kis oxytocint aminek a segítségével rögtön sikerült is megszülni a

kislányom.


Ez tudom, hogy nem egy természetes folyamat volt, viszont nekem az nagy megkönnyebbülés és segítség volt és azt is pozitívan éltem meg, hogy bár a szülész orvos a nővérkével kommunikálta le, hogy mit csináljon, de én a felkészítőből tudtam, hogy mi fog történni. Erre emlékszem is, hogy kérdeztem a nővérkétől, hogy akkor ez most oxytocin amitől erősebb lesz a fájásom? Ő meg csodálkozott, hogy még olyan állapotban is képben voltam, hogy mi történik velem.

6. Milyennek értékeled a szülőszobán tapasztalt bánásmódot, ellátást, gondoskodást,

szüléskísérést?


Erre a kérdésre nem tudok sajnos sok jót írni. Személytelen volt az egész. Egy következő páciens voltam, akin rutinszerűen elvégzik, amit el kell. A vajúdás alatt, ha

kérdeztem valamit, akkor úgy feleltek, mintha már szültem volna pár gyereket és tudnom kellene. Szerencsére ekkor is nagyon sokat segített a felkészítőn megtanult légzéstechnika és mozgások. Csak mindent csináltam a tanultak szerint és nem estem pánikba. Tudtam, hogy mi történik velem. Így nem éreztem azt, hogy egyedül vagyok hagyva, pedig így volt. Mielőtt fel kellett volna ülnöm a vajúdó székre, a legnagyobb fájások közepette a szülész nővérke elhadarta, hogy majd a kitolási fázisban hogyan lélegezzek. Ha akkor hallom először, akkor biztos nem úgy csinálom, ahogy kell. Szerencsére addigra már begyakoroltuk Veled. Miután megszültem és elvitték a kisbabám, ahogy a kezemet magam mellé tettem, majdnem hozzáért a nővérkéhez, ő meg rám kiáltott, hogy nem, hogy megfogom a véres kezemmel. Ezt talán nem is kell mondanom, hogy milyen érzés volt. Azóta azt is tudom, hogy senkinek nincs joga elvenni egy anyától a gyermekét. Tehát az, hogy kérdezés nélkül rutinszerűen elviszik a babát szülés után, nagyon nincs rendben.


7. Milyenek voltak a kezdetek a kisbabáddal? Felkészítőn átadott ismeretek kontra

valóság.


A felkészítőn a következő téma a szoptatás lett volna, de arról sajnos pont lemaradtam, mert addigra már megszültem, így talán ezzel volt a legtöbb problémám már a kórházban is. Mikor mutattam a nővéreknek, hogy sebes a mellem, akkor annyit mondtak, hogy látják. Miután hazajöttem és felvettem veled újra a kapcsolatot, akkor jöttem rá, hogy a szoptatási technikával volt a gond. Sok mindent nem tudtam sajnos a

baba ellátásáról. Nem tudtam például azt sem, hogy létezik olyan, hogy kolika, ami azzal jár, hogy a babák sok-sok órát csak sírnak, de ez majd magától elmúlik.


8. Számodra mi volt a legnehezebb szülés után, mint nőnek és anyának?


Az, hogy nem tudok segíteni a kisbabámnak és nem tudom, hogy mi lehet a baja. Nagyon sokat hordoztam, ringattam, hogy megnyugodjon legalább egy kis időre. Úgy éreztem, hogy teljesen ki vagyok merülve és nincs időm egyáltalán magamra. Nagyon furcsa érzés volt, hogy valaki akkortól kezdve most már mindig velem lesz és tőlem függ. Úgy éreztem, hogy megszűnik az ÉN és a MI a férjemmel pedig pláne.


9. Mit üzennél azoknak a kismamáknak, akikre a szülés még csak vár, és milyen tapasztalattal gazdagodtál az elmúlt másfél évben?


Járjanak felkészítőre, hogy a szülésre szakszerűen felkészítsék őket. A szülés utáni időszakról pedig informálódjanak barátoktól, ismerősöktől, megbízható forrásokból. Arra jöttem rá, hogy sokunknak nehéz, de nem szeretnek róla beszélni az emberek, ezért lehet olyan érzésünk, hogy körülöttünk mindenki valamit biztos sokkal jobban csinál, azért nyugodtabb mondjuk a gyerekük.

Viszont teljesen természetes, hogy míg egyikünk kisbabája csak eszik és alszik és az anyuka legnyugodtabb időszaka az anyasági, addig a másikunk nem tudja, hogy mikor tudna például lezuhanyozni vagy elmenni a mosdóba. Bíznunk kell magunkban, hogy a mi gyermekeinknek mi vagyunk a legtökéletesebb szülei.

Egyetlen dolog biztos, hogy napról napra könnyebb a kisbabával. Ami sokszor úgy tűnik, hogy sohasem fog elmúlni az lehet csak pár napig tart. Megtanultam, hogy ne aggódjak előre azon, hogy mi lesz, mert nagyon nagy a valószínűsége, hogy be sem fog következni. Példűull. aggódtam, hogy meddig fog még a lányom hordozóban vagy ringatva elaludni és az az időszak is elmúlt. Aztán meg hiányzik. Mindig a jelenből kell kihozni a legjobbat és átélni az adott pillanatot.



Kedves T. köszönöm és hálás vagyok, hogy mindezt megosztottad velem és az Olvasókkal. A szavaidból kiérezni, hogy milyen változáson mentél át tudatosság, megerősödés szintjén és az, ahogy a dolgok mögé látsz. Kívánom, hogy maradj továbbra is ilyen erős és elszánt, hogy a számotokra helyes úton haladjatok.


Legújabb cikkek