• Veress Anita

Szülésélményinterjú #7 - "Az én kisfiam egy császáros baba"


Sok anyukával találkozom munkám során, akiknek császármetszés útján született a kisbabájuk. Sokan mai napig traumaként élik meg, hogy valahol kudarcott vallottak, nőként, anyaként. Amiért nagyon hosszas vajúdás után, vagy az ő egészségi állapota miatt nem szülhettek természetes úton. Magukat hibáztatják. Idő kell ezt feldolgozni. Szerettem volna némi betekintést nyújtani, hogy a császármetszés nemcsak azt jelenti, hogy az anyuka felfekszik a műtőasztalra és kész is. Egy fiatala anyukát szólítottam meg, aki végül tervezett császármetszéssel szült, de előtte viszot aktívan készültünk a természetes szülésre.


GI:1. Élt benned valamilyen kép, milyen lesz, ha egyszer várandós leszel?


Zs: Mióta az eszemet tudom anyuka szerettem volna lenni, és magára a várandósságra is egy csodaként tekintettem és alig vártam, hogy végre eljöjjön az én időm. Úgy képzeltem, hogy ez egy gonddtalan időszak, ami csak a boldog várakozásról szól. És igen, valóban ez IS része volt sok más mellet, amire nem számítottam.


GI: 2. És valójában milyen volt számodra kismamának lenni?


Zs: Imádtam kismamának lenni. Ahogy közeledett a szülés időpontja mondogattam is, hogy nem akarom, hogy véget érjen ez az időszak. De azt, hogy ennyire fogok aggódni érte, hogy minden rendben legyen vele, arra nem voltam felkészülve és kicsit meg is rémített, hogy most már életem végéig állandóan aggódni fogok? Minden pici furcsaság megijesztett. Az őrületbe kergettem a környezetemet a felesleges aggodalmaimmal.


GI: 3. Egészségi állapotodat illetően voltak olyan változások, melyek aggályokra adtak okot, illetve befolyással voltak arra, hogyan szülhetsz majd?


Zs: Tudni kell rólam, hogy elég izgulós típus vagyok, főleg ha az egészségről van szó. Egy sima szűrővizsgálat előtt képes vagyok napokig stresszelni, hogy minden rendben lesz-e. A vérnyomásom így minden vizsgálat előtt elég magas volt, ezért gyakran mértem itthon is, amikor is minden alkalommal rendben volt. A terheléses cukorvizsgálat eredménye pedig épp a határt súrolta. De ezeken kívül nem volt semmi problémám. A orvosi beavatkozásoktól való félelmem valószínűleg gyerekkoromból ered, mert egy velem született ortopédiai probléma miatt elég sokszor kellett orvoshoz járnom. A mindennapjaimra ez minimális hatással van, ezért is lepett meg, hogy végül közvetve, de emiatt született a kisfiam császármetszéssel. A nőgyógyászom hívta fel a figyelmem arra, hogy az ortopédiai problémám miatt kialakult bicegésem esetleg a csípőm eldeformálódását eredményezhette.


GI: 4. Várandóságod idején javában tombolt a világjárvány. Mennyire volt nehéz olyan szakorvost találni, aki hajlandó is volt megvizsgálni és szakvéleménnyel szolgálni: ajánlja vagy nem ajánlja a hüvelyi szülést?


Zs: Nagyon! Eleve szorított az idő, hiszen ha jól emlékszem valahogy a 30. hét környékén merült fel, hogy a problémám esetleg akadálya lehet a természetes szülésnek. Nyilván a pontos választ egy RTG adta volna meg, de várandósan ez nem jöhetett szóba. Sikertelen telefonálgatások és e-mailezések után egy nagyon kedves barátom által jutottam el egy szakorvoshoz.


GI: 5. Milyen érzések kavarogtad benned, mikor eldőlt: császármetszéssel fog megszületni a kisbabátok? Azért is kérdezem, mert tudom, nagyon készültél a hüvelyi szülésre.


Zs: Nagyon csalódott voltam. Egy pillanatra kezdtem megbánni, hogy belevágtam abba, hogy megtudjam valóban valós veszélyt jelent ránk ezt a helyzet. Mert végülis nem derült ki egyértelműen. Aztán eszembe jutottak a doktor úr szavai, hogy ne kockáztassuk meg azt, hogy esetleg baj lehet. Ez adott némi megnyugvást, hogy a kisbabánk biztonsága a legfontosabb.


GI: 6. Ha kívülállóként nézel vissza a Nagy Napra, milyennek látod, értékeled azt? A felkészítést, az informálást, a Veled való kommunikációt, a műtéti úton történő szülést, a szakembereket magad körül, az ellátást?


Zs: Időpontra mentem, de elég sokat kellett várnom a felvételre. Ami ebben az érzelmileg felfokozott helyzetben nagyon nehéz volt. A felkészítés alatt mindent elmondtak, amit tudnom kellett. Nehéz napjuk volt látszott rajtuk, hogy fáradtak, ha jól emlékszem mi voltunk az ötödikek aznap, de mindenki tette a dolgát. Az altatóorvossal abban voltunk megeggyezve, hogy szeretnék ébren maradni, ez végül sajnos nem jött össze. Itt volt az első pillanat, amikor úgy éreztem, nem vagyok megfelelően informálva. Megkaptam az érzéstelenítőt a gerincembe, majd nagy csend lett a műtőben és a doktornő csak annyit mondott: „Anyuka inkább alszunk jó?” Addigra már nagyon feszült voltam és ideges, és nem forszíroztam, mert gondoltam, hogy valósznűleg ez az idegesség volt azt oka az altatásnak, így beleegyeztem.


GI: 7. Biztosan nem volt egyszerű ilyen stresszt megélni...És hogy élted meg Te magad ezt az egészet?


Zs: Én egy elég érzékeny ember vagyok. Nekem fontos, a kedvesség, egy bátorító mosoly, főleg ilyen helyzetben. Ez nagyon hiányzott. Nem általánosítok, mert volt akitől megkaptam. Maga szülés számomra sajnos egyáltalán nem olyan volt, mint vártam. Úgy gondolom ez abból fakad, hogy nem élhettem meg ébren. Ezt a mai napig bánom. Ugyanakkor azt is tudom, hogy, ha még egyszer megadatik az életben nem biztos, hogy másképp alakulna. Ilyen vagyok: izgulós. Miután felébredtem az altatásból rögtön a fiamat kerestem. Nem tudtam, hogy már csak a szobán fogunk találkozni. Ezt még jó lett volna ha tudom, hogy így működik.


GI: 8. Beszélnél kicsit az Olvasóknak a kórházi napokról? Milyenek voltak az első napok, mi volt a legnehezebb, mire emlékszel vissza szívesen és mire nem?


Zs: Fizikailag a legroszabbra számítottam. Nem mondom, hogy nem voltak fájdalmaim, de így visszagondolva kibírható volt, bár a szobatársam tudna mesélni... Miután már teljesen magamhoz tértem nem sokára rá odahozták a kisfiamat megmutatni és összeérintették az arcunkat. Nagyon rövidke idő volt, de csodálatos pillanatok voltak. Legközelebb már csak másnap hajnalban hozták őt az első szoptatásra. Ezek már korántsem voltak olyan felemelő pillanatok. Kudarcba fulladt az első próbálkozás. Borzasztóan letörtem, és ez végig kísérte az egész kórházban tartózkodásunkat. Sokat sírtunk, de mindkettem más miatt. Ő éhes volt én pedig alkalmatlannak éreztem magam, és teljesen összezavarodottnak.


GI: 9. Sok minden kering a közvéleményben a császármetszés utáni szoptatásról. Ahogy mondtad, az első napok eléggé negatív nyomot hagytak benned. Hogy működik jelenleg? A család részéről kapsz támogatást, van kihez fordulnod segítségért? Akár lelki támogatásért, vagy tényleges gyakorlati segítségért.


Ahogy előbb említettem a szoptatás nálunk nagyon nehezen indult. A kórházban szükség volt pótlásra táppal. Miután hazajöttünk az itthon nyugalmában és kényelmében pár nap alatt rendeződött a dolog, és a kicsi szépen megtanult enni. Először használtunk bimbóvédő sapkát, mivel ezt ajánlották a kórházban, de pár hét elteltével ezt is sikerült elhagynunk, amire nagyon büszke vagyok.:-) Az elejétől kezdve igény szerint szoptatok és most a hozzátáplálás megkezdésével sem hagytam fel ezzel. A családomban remek példák voltak előttem a hosszan szoptatást illetően. Bátorítottak, ha felmerült valamilyen nehézség. Bár szerencsés vagyok, mert ez nem volt jellemző nálunk. Nagyon sokat segített, a te felkészítésed is, úgy gondolom ez sokat hozzátett a problémamentes folytatáshoz a kezdeti nehezségek után.


Zs: 10. Mostanra sikerült elfogadnod, hogy másként történt minden, ahogy szeretted volna? Mit érzel, mire gondolsz, amikor megpillantod a hegedet?


Nagyon ritkán eszembe jut, hogy milyen lett volna ha… de aztán ránézek az én boldog és egészséges kisfiamra és csak hálát érzek. A hegem számomra igazán nem bír különösebb jelentőséggel. Olykor meg is lepődök, hogy van.


Kedves Zsófi megtiszteltél, hogy elfogadtad a felkérésemet és köszönöm, hogy őszintén válaszoltál. Véleményem szerint, van úgy, hogy a szavak nem tudják teljes mértékben visszaadni azt, amit a szülőszobán megél az ember. Akár szülő nőként, akár lelkes, segítő szakemberként. Hálás vagyok, hogy általad a kedves Olvasók valamelyest képet kaptak arról, hogy még az indokolt tervezett császármetszés sem egy leányálom. Kívánok Nektek továbbra is nagyon boldog családi életet, hogy legyen elegendő kitartás és erő benned, bennetek leküzdeni az esetleges nehezebb időszakokat, valamint az anyaság hozzon olyan szép pillanatokat, mint amilyeneket elképzeltél.






Legújabb cikkek