Egy testben két lélek

    Gravid INFO

          tanácsadás az otthon kényelmében

Szeretnél minél többet megtudni a szülésről?

Már megszültél és tanácsra van szükséged a szoptatásnál?

Jelentkezz!

Rólam

 
Bc. Veress Anita vagyok, diplomás szülésznő. Tanulmányaimat a dunaszerdahelyi egészségügyi szakközépiskola után Pozsonyban folytattam a Szlovák Egészségügyi Egyetem szülészet-és nőgyógyászati karán szülész asszisztens szakon (2006-2009). Tanulmányaim sikeres befejezése után a dunaszerdahelyi kórház nőgyógyászat-és szülészeti osztályán kezdtem el dolgozni szülésznőként (2009-2012). Innen Ausztriában próbálkoztam házi ápolónőként, de hamar rá kellett jönnöm, ez nem az én világom. Később visszatértem a szülészethez, amit igazán a hivatásomnak tekintek. Galántán dolgoztam (2012 szeptember-2013 december), ismét, mint szülésznő, s majd az élet úgy hozta, hogy Pozsonyban egy magánrendelőintézet szülészet-és nőgyógyászati rendelőjében (2014 február-2015 május) is tapasztalatokat szerezhettem. Mindig is szerettem Kismamákkal dolgozni. Ennek tudatában indítottam el tanácsadásomat, ugyanis a kórházban, és rendelőben ledolgozott éveim alatt megtapasztaltam, hogy sajnos nem jut annyi idő egy vajúdó nőre, vagy éppen várandósra, amennyi Őket megilleti. Személyes tanácsadásom alatt egyéni hozzáállással tudok foglalkozni a Kismamával. És ez, a visszajelzések alapján elmondhatom, nagyon sokat segít a Kismamáknak, akiknek sok ízben még minden új, amit egy várandóság és a szülésre való felkészülés hoz magával.
 
bc61c35998920c79a57e03ad91265e8b_XL.jpg

Szolgáltatásaim

Minden a szülésről tanácsadás
az otthon kényelmében
 
 17 euro
A jelenlegi javult járványhelyzet miatt újra elérhető személyes formában. Aki szeretné, élhet az online lehetőséggel is.(skype).

A tanácsadás (cca.90 pec) kismamáknak szól otthonuk kényelmében, Dunaszerdahely és környékén.
Az ár egy alapösszeget jelöl, ami a távolság szerint változik.
Egyénileg foglalkozom minden jelentkezővel, amikor is a tanácsadások során sok olyan témát érintünk, amelyek a kismamát érdekelhetik a szülés és a gyermekágyas időszak kapcsán. Elméleti ismeretek átadása mellett gyakorlati tanácsokkal is ellátom a kedves Kismamát.
Konzultáció

10 euro

Egy újabb szuper lehetőségként konzultációt kínálok kismamáknak, anyukáknak frissen szülés után.
 
Ha bizonytalanok szülést érintő kérdésekben, információra vagy segítségre lenne szükségük, szeretnének egy más rálátást kapni, bátran jelentkezzenek instagrammon vagy itt a weboldalon üzenetben. A konzultációk személyes és skype videohívás formájában valósulnak meg, 40 perces időtartamban.


 
Tanácsadás gyermekágyas időszakban  
17 euro
 
A jelenlegi javult járványhelyzet miatt újra elérhető személyes formában. Aki szeretné, élhet az online lehetőséggel is (skype).
Anyukáknak és babájuknak szóló tanácsadás (cca.90perc) otthonuk kényelmében, Dunaszerdahely és környékén. (Az ár egy alapösszeget jelöl, ami a távolság szerint változik.)
 
Az Anyuka tanácsokat, információkat, útmutatást kap a helyes technikákról a szoptatást illetően, szoptatási pozíciókról, továbbá problémák lehetséges megoldásairól, szülési utáni lelki változásokról és egyéb másról.



 
 

Kapcsolat

Cím: A kismamánál, anyukánál otthon. A járványra való tekintettel jelenleg online.
Telefon:

0915 545 602

(8-16 között hívható, ha épp nem veszem fel, nem vagyok telefonközelben)

Gyors üzenet küldése

Szuper! Az üzeneted sikeressen megjött. Amint tudok válaszolok :-)