Mi van a szoptatáson túl?
Igen, teljesen szoptatáspárti vagyok — annak keretében, ha valaki úgy érzi, hogy ezt az utat szeretné járni, és meg tudja ugrani. Mindig elmondom a szoptatás gyönyörű előnyeit, a pozitív oldalát, azt a különleges kapcsolódást, amit adhat.
De van, amikor nem lehet mindenkit “belenyomni”a szoptatásba. Mert a szoptatásnak nemcsak testi, hanem hormonális és érzelmi lenyomata is van. És erről is beszélni kell.
A szoptatás idején folyamatos fizikai kontaktusban vagyunk a babánkkal. Bőr a bőrön, szinte állandóan együtt. Ez sokszor csodálatos érzés — az az összeolvadás, az a megnyugvás, amit ilyenkor átélünk, semmi máshoz nem hasonlítható.
Mindegy, hogy a gyermekünk három hónapos, egyéves vagy két és fél éves. Én mindegyiket megéltem, és a nehézségeim ellenére is gyönyörű időszaknak tartom.
Most négyéves a fiam, és néha még mindig úgy érzem, hiányzik ez az egész. Sokszor látom rajta, hogy talán jobban megnyugodna tőle. Közben pedig tudom, hogy a szoptatásnak rég vége lett, és most más eszközökhöz kell nyúlnom.
Mert miközben csodálatos, néha nagyon sok is tud lenni.
A nap végére előfordulhat, hogy már úgy érezzük: mindenki kapott belőlünk, csak mi nem maradtunk magunknak. A folyamatos érintés, a szünet nélküli rendelkezésre állás, az állandó testi közelség néha túlstimuláló lehet. Attól még, hogy szeretjük, lehet belőle sok.
A hormonális változások is hatással vannak ránk. Az oxitocin és a prolaktin jelenléte, az, hogy a menstruáció sokaknál hosszú ideig nem tér vissza, mind befolyásolhatják a közérzetünket és a lelkiállapotunkat.
Nálam például az elején volt extrém izzadás és farkaséhség is. Hiába ettem szinte egész nap, azt éreztem, hogy nem tudom magam jóllakatni. Ez pszichésen is megterhelő volt. Folyamatosan éhesnek lenni úgy, hogy közben mindent megteszel magadért, nagyon nehéz érzés.
És ott vannak a kérdések:
* „Miért szoptatsz még?”
* „Meddig fogod még?”
* „Biztos, hogy jó ez így?”
* Igy nem tudsz elszabdulni a gyerekedtől”
* „Nem kellene már másnak is elaltatnia?”
Sokáig valóban nem tudta más elaltatni. Nem tudott hosszabb időre elmenni a nagyszülőkhöz. Nem tudtam csak úgy átadni őt másnak.
De akkor én ezt nem bántam.
Nem azért, mert ne lett volna szükségem pihenésre vagy szabadságra, hanem mert még nem tudtam elengedni. És ha őszinte vagyok, most is nehezen engedem el.
Ezért fontos kimondani: a hosszú ideig tartó szoptatás nem azt jelenti, hogy egy anyának könnyű.
Nem azért könnyű, mert „a gyerek csak cicizik”. Nem azért, mert „legalább nem kell altatni”. És nem azért, mert „a szoptatás mindent megold”.
A szoptatás lehet egy csodálatos, mély és meghatározó kapcsolódás. Adhat biztonságot, nyugalmat és közelséget. De közben lehet fárasztó, megterhelő, hormonálisan intenzív és érzelmileg összetett is.
Lehet egyszerre gyönyörű és nehéz.
Lehet valaki teljesen szoptatáspárti úgy is, hogy közben elfogadja: nem mindenkinek ez az útja. És lehet valaki úgy is hosszú ideig szoptató anya, hogy közben vágyik néha egy kis térre, csendre, szabadságra.
A szoptatáson túl ott van az anya is.
Az ő teste.
Az ő hormonjai.
Az ő fáradtsága.
Az ő határai.
Az ő elengedése.
És az ő érzései is.
Beszéljünk ezekről is. Mert minden szoptatási történet más — és egyik anyának sem kell bizonyítania, hogy jó anya.
